Így szól az Úr: Ha kiált hozzám, meghallgatom. (Zsolt 91,15)
Mindenkinek ugyanaz az Ura, és õ bõkezû mindenkihez, aki segítségül hívja. (Róm 10,12)




Magyar Társaság


1790. március 20-án öt lelkes soproni líceumi diák: Kis János, Németh László, Halasy Mihály, Hrabovszky István és Potyondi László „Magyarul tanuló társaság” néven megalapította az első diák önképzőkört. A felvilágosodás eszméinek magyarországi útján Kis János és társai az ébredező magyar nemzeti érzés úttörő képviselői voltak. Ezek a soproni diákok felismerték a kor lehetőségét, és a szellemi élet haladó alakítóinak nyomdokain jelölték ki saját útjukat, fogalmazták meg céljaikat. Az 1791-es első jegyzőkönyvben így írtak: „Kis János és Németh László ez a két érdemes Magyar születésü ifju volt az, kikre a Magyar ég derülő fennye ki hatván, s kikben a leg magasabb ész, a leg jól tévőbb Haza és Emberiség szerelmével foglalva, a kik ezen kis Társasság, melly Tagjainak fő tzélja, magokat anyai nyelvökbe hetenként valo munkálkodások egymás előtt valo el olvasása által is gyarapéttani, a kik mondom ezen Társasság allap kövét meg vetették Ifjui esztendejikre nézve Sopronban nevelődtek még tsak a köz Társasság hasznára midőn ezen nagy lelket s még forrób Hazai szerelmet mutató szándék ébresztette volna szívöket. Örültek ezen szándéknak a melly ditseretes is volt, - más Magyar Ifjak is kedvet szerezvén, Társosságokba vettek, s azt a kis Társasságot állitották fel, melly a mi időnkig fel áll még…”
   A legfőbb cél, az anyanyelv ápolása és az önművelés igénye biztosította a társaság fennmaradását, létezésének jogosultságát a későbbi századokban is. Jelentőségét, kiemelkedő értékét jelzi az is, hogy már a megalakulás idején országosan ismertté váltak, ugyanis előfizetői voltak az abban az időben megjelenő kiadványoknak, mint pl a Hadi és Más Nevezetes Történetek c. hírlapnak és a Mindenes Gyűjtemény c. folyóiratnak, melyek hírt adtak a társaság megalakulásáról, könyvadományt küldtek, és a későbbiekben is rendszeresen, folyamatosan beszámoltak az eseményekről. Elismertségüket, megbecsülésüket jelzi, hogy az ország neves személyei, politikusok, írók, tudósok üdvözlik őket, és a későbbi időkben is tartják, ápolják a kapcsolatokat. Kazinczy Ferenc már 1793-ban kapcsolatba lép velük, s az első levelet így kezdi: „Igazán, kedves Barátom, ti vagytok azok, és tágosabban a Sopronyi Társaság az, a miből mindent várok.” Gróf Festetics György, gróf Széchényi Ferenc, majd Széchenyi István is kapcsolatot tart a társasággal; leveleznek, védnökséget vállalnak rendezvényeken, anyagi támogatást nyújtanak, és személyesen is megjelennek az örömünnepeken.
   Már a társaság alapítói kialakítják a későbbi működés kereteit is: törvényt alkotnak, különféle irodalmi, nyelvészeti munkák olvasását osztják szét egymás között, beszámolnak az olvasottakról. 1791-től jegyzőkönyvet vezetnek, a következő években tisztségviselőket és tanárelnököt választanak, kapcsolatot tartanak jeles személyekkel és társaságokkal, egyesületekkel.
   A magyar nyelv és magyar irodalom művelésére alakult társaság tagjai a kezdetektől a hazai folyóiratokat és könyveket tekintették a művelődés elsődleges forrásainak. A társaság szellemi központja az iskolaitól szervezetileg is különálló könyvtáruk volt, amely a tagok befizetésein kívül elsősorban adományokból gyarapodott. Mindjárt a megalakulás után hat könyvet kaptak a Hadi Történetek íróitól, pártfogóik pedig kisebb-nagyobb összegekkel támogatták a beszerzéseket. Járatták a kor jelentősebb hazai folyóiratait, s a felvilágosodás korának és a reformkornak szinte minden jelentős műve bekerült könyvtárukba.
   A társaság tagjai korán felismerték, hogy jelentős szellemi tevékenységet fejthetnek ki az iskola falain kívül is. Ezt a célt szolgálta az örömünnepnek elnevezett rendezvényük, amely az év végi vizsgaszerű búcsúgyűlésből alakult ki, és egyre színesebbé, ünnepélyesebbé vált az évek során. Az örömünnepek lényege és célja, hogy a tagok tájékoztassák működésükről Sopron város lakosságát és az intézet pártfogóit, akik személyesen is megjelentek a rendezvényen. Az első búcsúgyűlést 1792-ben tartották; az örömünnep elnevezést pedig 1799-től használták. Később már évente kétszer is tartottak örömünnepet, az elsőt az év elején, amikor pártfogóikat köszöntötték, majd a tanév végén, amikor távozó társaiktól vettek búcsút. Az 1801. évi ünnepségen megjelent Festetics György, valamint Széchényi Ferenc és fiai: Lajos és István.
   A félszázados örömünnepet 1840. május 30-án rendezték meg. A jegyzőkönyvben több oldalas tudósítást találunk az eseményről. A nagyszabású ünnepségre meghívták a még élő alapító tagokat és jeles személyeket. Este zenés, fáklyás felvonulással köszöntötték Kis János püspököt, aki további munkálkodásra buzdította az utódokat. A Deák-kútnál táncmulatság is volt, ahová Kis Jánost külön kocsin vitték ki, és díszlövésekkel üdvözölték.
 A társaság tagjai kezdetben csak beszámoltak egymásnak olvasmányaikról, majd megvitatták, bírálták azokat, idővel aztán önálló irodalmi munkákat készítettek, melyeket a jegyzőkönyvekben örökítettek meg. Egyre inkább felmerült az igény, hogy önálló kiadványt szerkesszenek munkáikból, s 1804-ben már elkészült első kötetük, címlapja szerint: „A sopronyi Magyar Társaság Próbamunkáinak sengéje. Első darab. Költemények. Sopronyban a Társaság költségén, 1804.” 1837-ben Virágfűzér címmel adták ki új kötetüket. 1843. október 1. és 1844. május 26. között hetente jelent meg Remete József Miklós szerkesztésében a Szünórák c. kiadvány, amelyben a szépirodalom mellett már tudományos dolgozatok is megjelentek. Kézírásos hetilap volt a Hajnal c., amely 1857-től látott napvilágot.
   A magyar színjátszás történetében is kiemelkedő jelentőségű, hogy Sopron városának első és hosszú ideig egyetlen magyar nyelvű színielőadását a Magyar Társaság tagjai tartották. Lakos Jánosnak, a társaság tagjának Hunyadi László című darabját mutatták be – a korabeli hírlapi tudósítások szerint – zsúfolt nézőtér előtt 1792. április 30-án. A címszerepet maga a szerző játszotta, s a darab nem várt nagy sikert aratott. 16 évvel később, 1808-ban léptek ismét színpadra a tagok egy Zrínyi Miklósról szóló darabbal. Megemlítjük még Vörösmarty Mihály Salamon király című drámájának bemutatását 1827-ből, mint a darab magyarországi premierjét.
 
   A Magyar Társaság első évtizedei jelentik a társaság fénykorát. A pezsgő, az iskolai kereteken túlmutató gazdag sokszínűség igazolta az alapítók elképzeléseit, és biztosította a folyamatos működést. A reformkor politikai és szellemi pezsgésének időszakában, amikor a nemzeti kultúra és társadalmi élet feltételei megteremtődtek, amikor a szellemi élet korábban nem látott gazdagsága jellemezte az országot, törvényszerűen beszűkült egy iskolai társaság működési köre, egyre inkább visszaszorult az iskola falai közé, és az önművelés keretein belül folytatta elődei munkáját. A szűkebbre korlátozott működés legkevésbé sem jelentette a társaság hanyatlását. A Magyar Társaság életképességének, haladó szellemiségének bizonyítéka, hogy ebben a helyzetben is folytatta munkáját, és új formákkal, új keretek között megtalálta a fennmaradás és továbbélés lehetőségeit. Kialakították a pályázatok rendszerét, s a korábban csak szépirodalmi és irodalomtörténeti tematika mellett történelmi, majd földrajzi és természettudományi tárgyú dolgozatok is megjelentek. A tagok szóbeli lehetőségeit szavalóversenyekkel, vitákkal és bírálatokkal biztosították. Továbbra is járatták a legjelentősebb kiadványokat, könyvtáruk egyre gyarapodott.
 
   Az 1848-as események a Magyar Társaság működését is érintették, néhányan radikális változásokat kívántak elérni. 1850-től 1853-ig csak titokban működött a Társaság. Jegyzőkönyvet nem vezettek, de hetente összegyűltek a tagok, olvastak, bírálatokat hallgattak.
1853. december 4-én már jegyzőkönyv is készült az ülésükről.
   Az ezt követő időkben az összejövetelek fokozatosan ritkultak, a társaság működése beszűkült, alapvetően a pályázati rendszerre épült. A témákat a szaktanárok jelölték ki, és ők bírálták és jutalmazták azokat. Ezek között egyre színvonalasabb munkák születtek, néhányan a magyar tudományos élet kiválóságai közül ezekkel a pályamunkákkal alapozták meg későbbi munkásságukat, mint pl. Gombocz Endre botanikus, Gombocz Zoltán és Zsirai Miklós nyelvész.
 
   A százéves évforduló megünneplését az egyházkerület szervezte meg. A Társaság pályázatot hirdetett történetének megírására, melyet Kovács Sándor II. éves teológushallgató nyert meg, máig is fontos forrásmunkának számító dolgozatával. Az ünnepség 1890 novemberében nagy fénnyel, országos érdeklődés közepette zajlott le. Képviselőt küldött a kormány, az Akadémia, a Kisfaludy Társaság, az egyház, s természetesen megjelentek az egykori társasági tagok is. Az ünnepségnek a hazai sajtóban is nagy visszhangja volt, a lapok kellőképpen méltatták a társaság jelentőségét.
 
   Az 1900-as években a társaság működése a kialakult keretek között haladt. Szavalóversenyek, pályázatok, előadások jelentették a folyamatos működést. A pályázatok tematikájában már megjelennek az új társadalmi kérdések is, mint pl. a kivándorlás és más magyar sorskérdések.
   Az 1914-1918 közötti években a társaság nem fejthetett ki rendszeres tevékenységet, de a könyvtárat ekkor is többen látogatják, s továbbra is járatják a hazai folyóiratokat, hírlapokat. Az 1920-as évek sorsfordító eseményei az ifjúság figyelmét is a jelen kérdéseire fordították. A történelmi események, a társadalmi kérdések szerepelnek a pályázati témák között és az előadásokon is. Az 1930-as évek jellemzője a falu felé fordulás, a falukutatás megindulása az országban, s ennek nyomán megjelenik a társaság működésében is. A népi írók és a falukutató mozgalom melletti elkötelezettséget képviseli az 1938-ban útjára bocsátott Nyugati Őrszem c. diáklapként induló kiadvány, amely szoros kapcsolatot ápolt a Magyar Társasággal. A lap címlapját Major Jenő társasági tag tervezte, s többször közöltek társasági pályamunkát is a lap szerkesztői. A társaság megalakulásának 150. évfordulójára a Nyugati Őrszem adott ki önálló emlékszámot.
   A 150. évforduló alkalmából ismét nagyszabású ünnepséget tartottak. A líceumi tornacsarnokban 1940. április 20-án rendezett nagygyűlésen ott voltak az evangélikus egyház helyi és országos vezetői, az öregdiákok és a város elöljárói. A díszgyűlés középpontjában D.Kapi Béla püspök, öregdiák ünnepi beszéde állt. Végigtekintett a Magyar Társaság múltján, melyhez háttérül a nemzeti fejlődést rajzolta meg. A Társaság ötven évvel ezelőtti életébe vezetett vissza D.Kovács Sándor püspök, öregdiák emlékezése. Az akkor teológiai hallgató írta meg a Társaság 100 éves történetét, most a személyes élmény közvetlenségével állított emléket és méltatta a Társaság nevelő értékét és áldásos hatását. Az utolsó 50 év főbb eseményeiről és a jelen törekvéseiről Major Jenő VIII. o. tanuló, főjegyző számolt be. Az irodalmi és tudományos testületek, egyesületek, egyházi szervek és iskolák üdvözléseit tolmácsolták ezután a kiküldött képviselők.
 
   1940 és 1945 között is működni tudott a társaság. A politikai, társadalmi események, változások jelen voltak az iskola életében, és tükröződtek a Magyar Társaság tevékenységében is. Továbbra is a legsikeresebb a pályázati munka volt, mellette sikeres szónoki versenyt rendeztek, s nem maradtak el a szavalóversenyek sem. A társaság könyvtára is tovább gyarapodott, ezekben az években 50-60 kötet beszerzésére került sor évenként.
   1945-ben megrongált épület, hadifogságban rekedt tanárok, szétszéledt diákok szomorú valóságában kellett újraindítani az iskola életét. Érthető, hogy a Magyar Társaság működése is csak akadozva, nehézségek között folytatódhatott. De ekkor is folytatták! 1945. szeptember 28-án alakult meg a következő tanévre a Magyar Társaság, de régi formájában már csak két évig maradt fenn. Az 1948/49-es tanévben az államosított és átszervezett gimnáziumban október 16-án alakult meg a „diákszövetségi mozgalom keretén belül” a társaság, Tóth Ferenc tanárelnökkel. 1949 márciusában a Diákszövetségen belül „irodalomtörténeti és esztétikai szakkör” néven működött. A következő tanévekben nincs írásos nyoma a működésnek.
   1956-ban Peéry Rezső igazgató szorgalmazta az újjáalakulást, a jegyzőkönyv szerint ez szeptember 30-án történt meg. A kilenctagú vezetőség megalkotta és elfogadta az alapszabályt, amely hat pontból állt. 1956. szeptember 30. és október 21. között hetente egyszer tartottak összejövetelt. A következő évben a jegyzőkönyv bejegyzése szerint: „ A Berzsenyi Dániel Gimnázium Magyar Társasága 1956. október 21-től 1957. február 10-ig a forradalmi események és Peéry igazgató úr nyugatra távozása miatt nem tartott ülést…”
   Az 1957/58-as tanévi működés 11 tagú vezetőséggel dr. Augusztinovicz Elemér igazgató irányításával indult. Az 1959/60-as tanévben 30 ülést és 2 szavalóversenyt tartottak. Az ülések igen látogatottak voltak, átlagosan 60 tag jelent meg. Főként irodalmi, művelődéstörténeti és társadalomtudományi témákról hangzottak el előadások, melyeket szavalatokkal és zeneszámokkal színesítettek. A jegyzőkönyv szerint az 1960/61-es tanévben még működött a társaság, a továbbiakról nincs írásos bejegyzés. Az emlékezések alapján 1961-1964 között voltak összejövetelek, majd ezek is abbamaradtak, s a Magyar Társaság hosszú időre megszűnt létezni.
   A társaság életének új korszaka 1985 után kezdődik. 1987. február 12-én alakult újjá, s kívánt diákműhelye lenni a tanulók tudományos és művészeti tevékenységének. Felelevenítették a régi kereteket: társasági üléseken hangzottak el az előadások, pályázatokat írtak ki, a legjobbakat jutalmazták.
   1990-ben nagyszabású ünnepség keretében emlékeztek meg a Magyar Társaság születésének 200. évfordulójáról. A program hosszas szervező és előkészítő munkájában aktív szerepet vállalt dr. Benkő László professzor, a Magyar Társaság utolsó líceumi diákelnöke. Az ő szerkesztésében jelent meg az évforduló ünnepi kiadványa A soproni Líceumi Magyar Társaság Emlékkönyve (1790-1990) címmel. Az ünnepségsorozat 1990. október 19-21. között zajlott. Az első nap az iskola diákjainak programjaival telt el. A jubileumi emlékülést október 20-án rendezték. Ünnepi megemlékezést dr. Benkő László tartott, majd köszöntések hangzottak el. A jubileum alkalmából avatták fel az egykori diák, Döbrentei Gábor emléktábláját az iskola falán. A háromnapos ünnepségsorozat október 21-én ünnepi istentisztelettel ért véget. A szolgálatot Sümeghy József lelkész, öregdiák végezte.
   Az öregdiákok ekkor határoztak arról, hogy a második világháború licista áldozatainak nevét emléktáblán megörökítik. 1991. szeptember 1-jén, az ismét evangélikus gimnázium első tanévnyitójának részeként avatták fel az emléktáblát. Szebik Imre püspök áldása után az ünnepi beszédet Hollósy Elek öregdiák tartotta. Az emléktáblán 40 név olvasható.
   Sajnos, az elődök kitartó és folyamatos munkáját nem sikerült követni, a társaság élete hol erőre kapott, hol megtorpant, de nem fejeződött be. A 2012/13-as tanévben indult humán, művészeti tehetséggondozó szakkör tagjai elszánták magukat arra, hogy ismét életre keltik a két évszázados hagyományt.

 



Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium
Evangelisches Dániel Berzsenyi (Lyzeum) Gymnasium und Internat
H-9401 Sopron, Széchenyi tér 11. Pf.: 77
Telefon: (00 36) 99/512-430 , Fax: (00 36) 99/512-444